2012 in review

The WordPress.com stats helper monkeys prepared a 2012 annual report for this blog.

Here’s an excerpt:

The new Boeing 787 Dreamliner can carry about 250 passengers. This blog was viewed about 1,000 times in 2012. If it were a Dreamliner, it would take about 4 trips to carry that many people.

Click here to see the complete report.

Advertisements
Posted in Uncategorized | Leave a comment

Szürrealitás

Megtalált a szürrealizmus, minden oldalról. Hihetetlen módon vesz körül minden oldalról, hogy az már szinte misztikus. Ezt figyeljétek. Először is itt van Gaudi, a szürrealizmus megtestesitője. Vasárnap, a hónap első vasárnapja lévén, a legtöbb múzeum ingyenes volt, igy bezsúfoltam két kerek egész múzeumlátogatást, annak ellenére, hogy Rudolf fergeteges házi és nem házi bulija számomra hajnali 5-kor (az itteni rendszerhez képest korán) ért véget. Szóval ellátogattam a Palau Güell-be, ami a Park Güell-hez hasonlatos módon, Güell úr megrendelésére készült 1885 és 1890 között. Güell nagy megrendelője és szponzora volt Gaudi-nak. Olyan a kéró, hogy akár ma is megállná a helyét egy ultragazdag megrendelő esetén és mindez több, mint 100 éve készült. Teles tele szürke márvánnyal (vagy lehet, hogy nem márvány), a mennyezetek mesterművek, de persze a kémények a legnagyobb szám. A fénnyel manipulál meg a sok sok különféle anyaggal, melyeket nem szokványos módon használ meg kanyarint. Nem csalódtam Gaudi-ban továbbra sem és csak fokozódott rajongásom, annak ellenére, hogy Jordi, a spanyol tanárom ki nem állhatja Gaudi-t. Állandóan elmondja, hogy Gaudi munkái egyszerűen horrorisztikusak és borzalmasak és pl. a Sagrada Familia is csak elrontja a város képét, mert úgy néz ki, mint egy afrikai termesztelep. Pedig Gaudi is katalán volt. Ja, igen! És a legnagyobb poén még csak most jön. A Güell palotában az egyik szobában egy nem-tom-ki hires művész alkotása diszeleg a kandalló felett, egy fehér márványba arannyal vésett kép, ami (amúgy csodaszép) egy ülő női alakot ábrázol. Na, és ki ez? Hát nem más, mint a mi Erzsébet királynénk, maga Sissi és még bele is van irva, hogy Hungria! Juhéé! Mindezek után kivártam a hosszú kigyózó sort mintegy 30 perc alatt a Picasso múzeumban. Voltam már Picasso kiállitáson szerintem Pesten is, de Párizsban biztosan, de valamiért most kellett rájönnöm, hogy Picasso spanyol volt. Valamiért én olasznak tippeltem. Sőt mi több, nem keveset tartózkodott Barcelonaban is, sőt mi több, egyenesen ő nyitotta még meg ezt a múzeumot. Nem semmi. Vagy 3x nősült, még 80 évesen is. A hagyományos festményeken kivűl volt még sok szürreális is. Azok a tipikus picasso-sok(k). Ez is tetszett. Ez már két szürrealitás.

Rudolf házi party-ja is megvolt szombaton, amiről azt hittem, hogy majd a sarokban ülve próbálok pár spanyol szót elkapni és kedvesen mosolyogni, mert majd mindenki csak spanyolul fog diskurálni. E helyett egy totál nemzetközi csapat jött össze, spanyol alig. Csak akik beházasodtak a nemzetközi csapatba. Volt ott finn, német több, olasz, osztrák, portugál meg pár spanyol. Többségében lányok. Meg én, aki nagy számnak számitottam, hogy jé, Indiában találkoztam Rudolf-fal, most meg itt. Hi-hi-hi. Mindenki jó fej volt és mindenki elmesélte nekem az életét, hogy hogyan érkezett Barcelonaba (Erasmus-szal, hallgatóként vagy csak nyelvet tanulni) és hogyan ragadtak itt már 2, 5 vagy 10 évvel ezelőtt és hogy már nem mennek soha el innen. Még a bécsiek is azt mondták, hogy ez valami teljesen más. De azt is megtudtam, hogy Barca az Barca és semmi köze Spanyolországhoz. Nem csak azért nem, mert ez Katalónia, hanem mert az ország többi része teljesen más. Más nyelv, kaja, divat stb. (mint India). Ja, és mindenki perfekt spanyol volt, már 1-2 év után is. Rudolf is 3 év után már lerakta az anyanyelvi szintű nyelvvizsgát. Szerintem én is tudnám ezt abszolválni, annyi mindent megértek már. Rudolt főzött indiai és thai kaját is, ami jól sikerült, én voltam rá a bizonyiték. Ezután (kb. hajnali 2-kor) jött a vessük bele magunkat az éjszakába, ami itt épp megfelelő időnek számit a táncos mulatságra és hajnali 5-kor még senki nem szándékozott befejezni a party-t. Hát meglepődtem, mikor 10 eurot kellett kiperkálni a beugróra, főleg mert már a bejáratnál a sorban olyan emberek vettek körül, akiket inkább egy amerikai gengszterháborús filmben tudnék elképzelni, mint a szolid Barcelona-ban. Most vagy rég voltam már szórakozni vagy eddig sem voltam igazán, de én majd berezeltem, hogy vajon életben maradunk-e itt, de a többiek csak vidáman nevetgéltek és jól érezték magukat. Lehet, hogy ezért szereti mindenki Barcelonat? Itt mindenki olyan pozitiv és vidám. Még amikor bementünk és lélegezni nem lehetett a füst-stroboszkóp-légkondi-tól plusz kemény tucc-tucc ‘zene’ szólt és az emerek továbbra is kevesbé néztek ki embereknek. Indiába a majmok között jobban emberek között éreztem magam, mint itt, a raszta, tetkó, piercing, bringalánc a nyakban-tól elkezdve minden volt. De a mi szolid csapatunk csak nem hátrált meg és jól érezte magát. Lehet, hogy velem van a baj, de én ezt a szitut a szürreális sorozat egyik fejezetének tekintem.

A flamenco a parkban cimű alfejezetben közvetlenül nem található meg a szürrealizmus, de nagy nehezen bele lehet magyarázni. Egyik délután kikötöttem a kedvenc parkomban a füvön, a többi sok füvön ülő között és kb. 1,5 óráig csak bambultam, illetve a zsebutikönyvemet tanulmányoztam, illetve nézelődtem, de leginkább a legközelebb tanyázó csapat beszélgetését füleltem és örvendeztem, hogy mennyi szót ki tudok venni meg meg tudok érteni. Mikor a csapat megunta, hogy csak fülelek egy nagy Hola! felkiálltással maguk közé invitáltak. Volt ott egy mexikói fiú, Jamie (ejtsd: Hamie), egy chilei lány, Rosa (ejtsd: rósza) és a lány barátja egy andalúz fiú, David. Na, ezt a csapatot is nehéz lett volna egyesével összeszedni, de már igy egy csapatban készen álltak rendelkezésemre. A közös nevező, a zene ill. a művészet volt, már köztük. A mexikói mindenféle zajokat tud csinálni a szájával, kezével és ezzel csinál muzsikát. Most jött Berlinből, ahol vmi projekten dolgozott. David pedig flamenco gitáros és énekes volt. wow. Egy kicsi, vékony fiú, aki viszont – mint jó pár órával később kiderült – fújtatni is tudott, mint egy megvadult bika. Akárhányszor elmentem a mellékhelyiségbe (na, olyan sokszor azért nem mentem el) mindig egy új csapat verődött hozzájuk. Volt ott két spanyol, gitárral. A parkban nem nehéz gitárosokkal összefutni, mert kb. midenkinél van legalább egy spanyol gitár. Ekkor David is rázenditett egy sanyarú flamenco nótára és először azt hittem, hogy sir éneklés közben, de akkor láttam, hogy csak olyan szenvedélyesen énekel, hogy akkor meg már én sirtam. Este noche, imposible … Roza pedig ezen a tenyeres kanálszerű ütögetős spanyol hangszeren ütött hozzá ritmust, majd mexikó is bekapcsolódott némi tenyér és szájon át keresztüli hangkiadással. Jó muri volt. Egy következő fejezetben pedig egy csapat indiai ülte körül őket, akik hivatásuk szerint dobozos sör árusok voltak. 50 cent a boltban és 1 euroert árulják a parkban meg a parton. Nagy népszerűségnek örvendtem mikor kiderült, hogy most jöttem Punjab-ból és mindenképp punjabi-ul kellett beszélnem. Hiába mondtam, hogy inkább váltsunk hindire. Az egyik pasas már 10 éve eljött Indiából, Bécsbe kezdte, de aztán átjött ide. És most meg már megy haza, nem birja tovább. Meg is értem. Én is nehezen birom. És ezt figyuzzátok, a nehezen megkeresett 50 centjeikből, amikből eltartják az egész otthoni rokonságot még arra is tellett nekik, hogy a mi kis 4 fős csapatunkat ellássák ingyen sörrel. Nem semmi. Aztán zárásképp volt egy kis galiba, mikor az egyik indiai túl kedves volt Roza-hoz és David ezt némi örjöngéssel viszonozta. Hiába mondtam nekik, hogy az indiaiak ilyenek, ő csak fújtatott, mint egy bika.

A szürrealitás 3-4 nagy érdekes lesz. Szóval volt itt Gaudi meg Picasso. Közben pedig olvasok egy kölcsönkapott könyvet, The time traveller’s wife (Az időutazó felesége), amiben az időben ugrálnak ide oda és egy romantikus sztori. Erra ma elmentem a Cine Verdi (ejtsd: szine berdi) nevű művész moziba, amit Roza-tól sikerült megtudnom, hogy mégis hol van már egy művész mozi és találomra megnéztem Woody Allen új vagy nem új filmjét (Midnight in Paris) (angolul, spanyol felirattal), ami természetesen nagyon tetszett, de mi volt benne? Időutazás, könyvirás, és szerepelt benne Picasso, Hemingway és Dali is. Hát ez már nem lehet véletlen, nem? Hö-hö.

A reális dolgokból csak pár emlitésre méltó: szeptember beköszöntével, ma az iskola első napján, esővel indult a reggel. A part úgy kiürült, hogy töredékére csökkent a napozók száma. Az éttermek közül pár be is zárt. Mindenki hazament, kezdődik az iskola, vége a szünidőnek, az utazó diákok is hazatérhettek. A spanyolcsoportomból is három fő kihullott, igy maradtam a török lánnyal meg a tanárral, akik nem beszélnek angolul. Viszont jött egy új lány, egy dél-afrikai, aki még nálam is kevesebbet tud spanyolul, úgyhogy most én vagyok az ász.

A kutyák jól vannak, bár Tatos kezd belefáradni a sok szemcseppentésbe, én nemkülönben. Meg főleg abba, hogy a lakás egy kutyaólhoz hasonlit. Illetve Tatossal nem lehet normálisan sétálni, mert minden létező dolgok lepisil, akkor is, ha ez alkalmanként kb. 500 pisilést jelent. Most már biztos, hogy nem támogatom a kutyák lakásban tartását. Amúgy megtudtam végre, hogy milyen fajták. West highland white terrier-ek. Egy fiú, egy lány. Vagyis un macho y una chika.

Posted in Barcelona | Leave a comment

A Tapas

aki nem ismer, annak elárulom, hogy számomra az evés az élet egyik nagyon fontos részét és központi kérdését képezi, egy művészeti ág. sajnos vagy nem, ez van. persze ennek vannak hátulütői is (elhizás, költekezés stb.), de hát az élvezet és az életöröm márpedig mindenkinek jár. már az első napokban is a guta kerülgetett, hogy hogyan fogom én a panaderia (pékség) minden egyes kenyérkülönlegességeit, focaccia-it, croissant-jait, bagel-jeit, tortáit, muffin-jait meg még sorolhatnám-jait végigkóstolni csupáncsak öt hét alatt!!!???? jaj nekem! és ez mennyibe fog kerülni? és hogy fogok igy lefogyni? és miért most jövök rá, hogy az Algida (ex Eskimo, itt Frido) jégkrémjei ilyen finomak, illetve biztos azok, de hogy kiderüljön, mindet meg kell kóstolnom és miért van minden öt méteren egy gelataria (helado – fagyis), olyan fagyikölteményekkel (2,8 euro pet legkisebb adag), amiket még soha nem kivántam ennyire (szeretethiány és magány meg az unalom lehet az oka. vagy ez más?). az ibériai sonka és szalámi (khm…. vegetáriánusok ne figyeljenek … hát igen, bűnbe estem, ez van …. de csakis az ibériai szalámit illetően …) meg azok a ropogós bagettek, ja! és a kávé! az itt a tökély. voltam már Olaszországban párszor, de valahogy most és itt, ez a cafe con leche, a tökély. éppen megfelelő méret, csak egy icipici hab a tetején és a csésze is a megfelelő formájú és anyagú, illetve a csésze fala is tökéletes vastagságú.

már kivűlről tudom, hogy hol mennyi az akciós tapas és hogy az étlap melyik sarkán van a füstölt szardinia és a kis zöld sült paprika meg az öntetes krumpli a tűzött oliva bogyókkal, mert minden egyes helyen megnézem, hogy mi a menü, mennyi és hogy néz ki (ugyanis fotókkal illusztrálják az étlapot). mondjuk mindenhol mindig ugyanaz van és kb. ugyanannyiért, de valamiért még a kifli kettévágva sajttal a közepén látványa a naptól kifakitott képen is örömet tud okozni. mindig benézek minden pékségbe és végignézem az adott napi választékot, ami persze mindig ugyanaz, de olyan csodásak. (és akkor én nem tudom élvezni az életet? há’ ja, mert közben meg sem anyagilag, sem (test)formailag nem engedhetem meg magamnak … igy marad az ábrándozás. (most jut eszembe, mikor Rebecca, az amcsi dj lakótársam Mysore-ban mondta, hogy nekem ételkritikusnak kéne mennem, mikor a sima basmati rizst is csak hosszas illatolás és szugerálás után voltam hajlandó a számba venni) néha a beach-en fekve is azon kapom magam, hogy elképzelem, hogy hogyan is kenem a vajat arra magos ropogós kenyérszeletre, amire aztán egy szeletet abból az edami-ból ráillesztek … vagy hogy abban a csokis magnumban pontosan hol és hogy is helyezkednek el azok a fehércsoki meg mandula darabok … (uh. vegánoktól ismétcsak elnézést, valami félre mehetett itt nálam. biztos a nagy meleg.)

mindig is úgy ettem, hogy először próbálom az ételek illatát jó részletesen “orrügyre venni”. próbálom kiérezni minden összetevő illatát. csukott szemmel is, hogy jobban tudjak koncentrálni. majd a formáját szemlélem, a szinét, a méretét. ha lehet, megtapigatom, milyen az állaga. hallgatnám is ha lehetne, de végül mindenestre megizlelem. vagyis mind az öt érzékszervemet felhasználom a tökéletes élvezet létrehozásához. persze ezt a folyamatot leginkább otthon és egyedül szokásom végezni vagy csak nagyon közeli kapcsolatok előtt, mivel már páran rám szóltak, hogy nem illik szaglászni, meg másszak bele stb. ha egy étteremben szándékozom étkezni, az tuti, hogy a választás sok időt és nagy energiát vesz igénybe. először is végig kell olvasni az egész étlapot, töviről hegyire és minden ételnek az izét elképzelni, mégis melyikre vágyom. jaj ez nagyon fárasztó tud ám lenni, de képtelen vagyok arra, hogy rábökök egyre, hogy na ezt és közben nem is tudom mik az alternativák. mondjuk a hús nem fogyasztása nagy könnyebbség, főleg Magyarországon, de pl. itt is, mert hús nélküli ételekből kb. két vagy három féle van max. itt a pékségnél csak akkor tudom egyből, hogy mit kérek, ha már előtte kb. 5-ször kinéztem azt a bizonyos sütit és legalább 3-szor elképzeltem, hogy na ezt egyszer meg fogom venni!

na de bevezetőnek ennyi elég is ahhoz, hogy elképzeljétek mi történt mikor rátaláltam arra a Michelin csillagos tapas bárra, itt a Carre de Argenteria-n. eszméletlen pofás kis hely, hosszú bárpulttal, az emberek a pultnál meg kis körasztaloknál állnak és a pulton két szinten végig, hosszan külön tálakban sok sok különféle kis falatka található. ilyen icipici, nekem mondjuk kb 3 harapást is kitenne egy falat, miniharapást persze. mind másféle, de oly guszták, mint egy gasztronómiai albumban. és akkor most jön a csattanó. látom, hogy a kis pincércsaj mindenféle új falatkölteményekkel nyomul előre és kinálgatja, hogy ilyen falatkát parancsol meg épp most sült ki – készült el a bundázott kalamáris falatocska stb. és az emberek csak veszik és tömik, vagy finnyáskodva húzodzkodnak, hogy áá ebből most nem kérem. mondom mi van itt? ez valami prájvit party? de hát tárva nyitva minden. akkor most én is vegyek, aztán meg megyek vagy mi. de fura mód engem nem kináltak, pedig szerintem estére már nem volt kutyaszagom. csak rákérdezek, mondom, mielőtt itt rávetem magam az összes falatkára és kiderült, hogy a rendszer úgy működik, hogy kérsz egy üres tányért, majd annyit tömsz, amennyit birsz és a falatkákba szúrt kis fogpiszkálót pedig megőrzöd és a végén böcsülettel felmutatva fogpiszkálónként 1,8 eurot perkálsz, plusz a pia. nofene! ilyet próbáljon valaki Pesten! nem akarunk tiszteletlen lenni nemzetünkkel vagy lehet, hogy csak engem környékezett meg az ördög hirtelen, de egyből az elmémbe villant, hogy mi van, ha valakinek, csupáncsak véletlenségből pár fogpiszkálócska eltűnik valamilyen rejtélyes módon a zsebében, vagy a földön landol, esetleg a falattal együtt megemésztődik. ráadásul akkora fennforgás volt ott, a sok ember mind csak tömte, tömte, alig lehetett a pulthoz férni meg több bejárat-kijárat is volt, zene, hangzavar, a pincérek a sörcsappal voltak elfoglalva, szóval a fene se figyelte, hogy a mini pálcikáimat éppen hol tárolom. na, ezt mintegy érdekesség képpen irom és közben erős vágyat érzek a tapasok irányába, és hogy a momo bár mellé talán egy tapas bár sem ártana meg a pösti betyároknak. azt azért hozzá teszem, hogy nem kóstoltam egyet sem. nem mertem elkezdeni, mert féltem, hogy nem birom abbahagyni, illetve szörnyű idegállapotba kerültem volna, ha valaki arra kényszeri, hogy válasszak a falatok közül mondjuk másfelet, mert kb ennyi pénz volt nálam.

tovább bandukolva még két ilyen helyet találtam. az egyikben ‘csak’ 1,65 volt a falat, de kisebb is. a tapas-ok (ejtsd: tapasz) amúgy nagy általánosságban egy kisebb adag kaját jelentenek, amiből kb 3-4 vagy 4-5 félét szokás rendelni és azokat álalában ketten vagy többen, csapatban elfogyasztani (kicsit hasonlit a ciprusi meze nevű menühöz, csak az még kisebb adag és még több féle) és ezek az adagok puccparádétól függően 3-4-5 vagy 10-15-20 euroba kerülnek. ehhez jön a citromos sör vagy a 1,5 literes sangria kancsóból 15 euroért.

na hajnali 2 óra van. reggel se lesz semmi a napfelkeltés tengerparti kocogásból … a kutyák is rég szunnyadnak, nem birják a kiképzést. pedig Toto-nak még hátravan egy szemkezelés menet. és holnap végre spanyolóra! már hiányzik! hasta luego!

Posted in Barcelona | Leave a comment

A Mester

az imént (két perc múlva éjfél), ahogy éppen a Totosékkal (Polina szerint a két kutyát gyűjtőnéven együttesen Totoski-nak lehet szólitani, ez amolyan többesszám lehet oroszban, nem tudom) élveztem az éjszakai parti sétát, egy arra kocogó izzadt fiú, szépen illedelmesen megkérdezte, hogy beszélek-é inglisül és hogy el tudnám-é igazitani a La Ramla nevű utcát keresvén illetően. természetesen álltam szives szolgálalátba és rögtön vissza is kérdeztem inglisül, szépen illedelmesen, hogy magyar-é. hát az vót. kissé meglepődött és azt is mondta, hogy ‘ez durva’, bár ezt nem tudom pontosan mire értette. aztán kibökte, hogy de hát honnan tudtam, hogy magyar? mondom neki kisapám, ha már te is annyi utaztá vóna a világba, mint én, akkor annyi féle nációval beszéltél volna inglisül, hogy egy mondatból nagy valószinűséggel ráhibázol, hogy honnan jött a vándor. igy volt ez Pushkar-ban is, mikor két szó után ráböktem, hogy német vagy, az meg meglepődött, hogy honnan tudom. elég jó vagyok már akcentuskitalálásban, ha azt nem is tudom megmondani, hogy melyik országból jött az illető, de azt igen, hogy mi az anyanyelve. és mivel a magyar nyelvet elég kevés országban beszélik anyanyelvi szinten, igy nagy eséllyel találgattam, mikor Magyarországra tippeltem a mai esetben. a fiú jól kikérdezett, hogy micsodabogár vagyok, aztán tovább kocogott. utána kaptam észbe, ‘legyünk barátok’, de már tovakoccant. kis gondolkodás után mondjuk kitaláltam, hogy nem lehet itt huzamosabb ideig, ha még a Ra Lamblát sem tudja, hogy hol van, mert azt mindenki tudja. Na de a mai poszt cime, nem a linguisztikai képességeimre utal, ez csak egy kis intermezzo volt. A lényeg most következik. Az az igazság, hogy ahogy kezdem megismerni, úgy kezdem megszeretni a várost és ma újabb lépést tettem ennek irányába. már úgy járok-kelek, mint egy igazi barcai és élevzem, hogy helyinek néznek a turhák. de ma a művészetbe csaptam bele, a szecesszióba (ez szecesszió?) és egy fél nap Gaudi munkásságának testközelbeli tanulmányozásával elég volt, hogy Gaudi máris egy Gaudi hódolót faragjon belőlem. egy csapásra. még egy mestermű … csak vicceltem 🙂 szóval nyakamba kaptam a város, felrugdaltam és a vasárnapi nyugodt városon keresztülloholva, pár hires teret meg parkot átszelve, egyenest a Sagrada Familia felé vettem az irányt. ez Gaudi életműve, amibe bele is halt még a befejezése előtt, de ezt már irtam. nagyon izgultam, ahogy közeledtem. pont az történt, mint mindig mikor egy nagyon hires épitményt készülök megpillantani. ez volt az Eiffel torony, a Taj Mahal, a Colosseum, az egyiptomi piramisok, a World Trade Center (én még láttam) … etc. esetén is. ahogy közeledsz, érzed már, hogy nemsoká elédtárul a látvány, amit már annyiszor láttál képeslapon, filmen, plakáton, hallottál róla minden félét (mondjuk a Sagrada Familiáról most hallottam először, de ezt most hagyjuk), szóval tudod, hogy most már olyan közel vagy, hogy bármikor kibukkanhat egy tornya vagy valamelyik része egy fa mögül vagy egy épület vagy lakótömb mögül. hát most is ez volt. egyszer csak kibukkant a hegye. a nyalókára emlékeztető templomcsúcs. majd egy süvegescukor formájú torony. majd a többi is. meg a nyúló rágógumihoz hasonlitó tartóoszlopok. olyan szürreális (ez a szürreális?) volt és mindebben a megpillantás egyetlen és első pillanatában, csakis egy szó jutott eszembe. A Mester! Gaudi, a Mester. egy valódi mester és ez egy mestermű. elvont egy csávó lehetett, annyi szent. de nahát! le a kalappal, gondoltam, miközben gyorsan megnéztem itt vajon drágább-e a kit-kat-os jégkrém. turistából sem volt hiány szerencsére és a beugró hála az égnek olcsóbb, mint az állatkertbe (állatkert 16,5 eur, akvárium – nagy tengeri halakkal – 17,75 eur, Sagrada Familia 15,0 eur lifthasználattal fel a toronyba. diákoknak csak 13,5 és szerencsére van diákom, még Bangkok-ban vettem 200 forintért, eredeti hamisitvány). mikor körbejártam a mestermunkát (be nem mentem, még kicsit csigázom magam), veszem észre, hogy bizony van még egy bejárata, ami még az előzőnél is durvább. nahát. ez a Gaudi mester nem bizta a szélre. gyorsan a templom tövénél húzódó kis park – tavacskával – csücskében lehúztam két napüdvözlet sorozatot a Mester tiszteletére, hajlongva nagysága előtt. mindezt csak gondolatban persze, a valóságban benyomtam az 1,5 eurot fizet 3-at kap akciós croissant utolsó példányát. le vagyok nyűgözve és ez még csak Gaudi egy munkája. ott van még a Güell Park, a Güell Palota, a Casa Battló meg mi ki tudja mit irna az utikönyv, ha lenne. ezek után noha kissé már megfáradtam, mivel jó szokásomhoz hiven, gyalogosan szeretem bejárni a megismerendő városokat (nemcsak azért, hogy a bkv 320 forintos vonaljegy árát tekintvén, azon alul maradó 230 forintos légkondis busz- vagy metro viteldiját megspóroljam, hanem, hogy a város minden zugát bejárhassam). (amúgy ki hiszi el, hogy itt az ÁFA 8%!? most vagy ezek hazudnak, vagy nálunk van oltári nagy gáz, de inkább az utóbbi, mert ekkora adóztatás sehol a világon nincs, mint nálunk) anyway. szóval elég fáradt voltam már és az esti kutyaparkbavivés ideje is kifutni látszott, de a szivem Gaudi másik nagy munkájához, a Parc Güell-be húzott. azt mondjuk akkor még nem sejtettem, hogy egy újabb órás gyalogtúra áll előttem, ráadásul hegynek felfele, némi eltévedéssel fűszerezve, de mikor átvágtam egy meredeket burzsoá lakótelepen és a hegytetőn egy hirtelen balra áttal elém tárult az egész város látképe a végében a tengerrel, hát megbocsátottam mindent. azért nem lehet olyan rossz, mikor leviszed a szemetet és közben lelátsz a végtelen tengerre. klassz. pár útbaigazitást követően, meg egy kis erdőn, kaktuszok között átvágva ráleltem a Parc Güell-re. a hátsó bejáraton sikerült belopódznom, igy nem tudtam, hogy kifele menet jön a csattanó, a bejárat meg a feljárat. de igy még jobb volt, mert Gaudi kacskaringós meg hullámzó mozaikkal kirakott padkölteményén ücsörögve, szájharmónikást hallgatva, lelátással az egész városra végében a tengerrel, ismét megcsapott a boldogság szele. Gracias Senor, üzentem Gaudi mesternek, miközben élveztem az élet különleges pillanatát. a lelátás pedig egy, illetve két meseépületre esett. jó, tudom, most azt mondjátok, persze megint mese, India is mese meg ez is mese? igen! de ez másféle mese. ez inkább olyan Jancsi és Juliska mézeskalács házikója, olyan szürreális, elvont, olyan Tim Robins-os. vagy Óz, a csodák csodája. alig birtam elhagyni a helyszint. ‘de még visszatérek’ idézettel vettem erőt magamon nagy nehezen, hogy kimenjek a bejáraton, vagyis a nagy művek még csak ezután következtek. a hires gekko (vagy mi az? valami hüllő féle) meg a többiek. hazafele még szétnéztem a Plaza Catalunya-n, sétáltam a La Ramlan, megnéztem még vagy három hires teret meg templomot és fürkésztem a plakátokat, hogy milyen fesztiválok, koncertek, flamenco meg gitár estek és még mennyi minden lesz és van meg történik ebben a városban. nahát. mennyi dolgom lesz még, Tatoska szembecseppentésein kivűl. mit csináltam az elmúlt két és fél hétben? még pár tapas bar-ba is betévedtem, de az majdnem akkora élmény volt számomra, mint Gaudi megismerése, igy azt egy következő részben adom közre. mégsem illendő Gaudi munkásságát összekeverni a szalámis szendviccsel.

Posted in Barcelona | Leave a comment

Magyar munkaerő Barcában

juhhééé! mégiscsak van önkormányzati wifi. úgy látszik Barcelonában nem lehet csalódni. mindig kifundál valami meglepit. pedig próbálom erősen sajnálni magam, hogy milyen magányos és szomorú is itt az élet, de mindig közbejön valami. szóval diderült, hogy azok a nagy kék táblák a póznán mindenfele a Barcelona Wifi felirattal, tényleg azt jelenti, hogy OTT van wifi. csak be kellett klikkelni, hogy elolvastam és megértettem a feltételeket. úgyhogy a parkban, de itt a tengerparton, több helyen is, a sétányon a padok mellett, tőlem 3 percre, csak kimegyek és ingyen internet. mondjuk az is csak éjjel lehetséges, mert a tűző napon nem látok semmit. pedig már egy csomó helyet feltérképeztem, hogy melyik kávézókban, bárokban, éttermekben van wifi, mindez hiába. csak most azt nem tudom, milyen ürüggyel fogok 4 euros koktélokat inni, mert eddig mondhattam, hogy muszáj beülnöm a bárba, hogy netezhessek. pedig most akciós a pina colada … ejj-ejj. csak kemény ez az élet 🙂

szóval az előbb levittem a kutyukat és akkor tettem ama fenti felfedezést. most vasárnap reggeli nyugalom van. péntek este leesett három csepp eső és egyet dörrent is az ég. szombaton  fújt a szél rendesen a tenger felől, nem is volt kedvem strandolni. estére ki is ürültek a partmenti teraszos éttermek és elképzeltem, hogy mi lehet itt ősszel, vagy amikor a hőmérséklet 30 fok alá csökken. totál kihaltság, üresség, kb. mint Siófok válság idején. ma reggel hosszúujjúban és napszemüveg nélkül indultam neki, hogy megnézzem az üres beach-et, de totál leizzadva és vakon tértem vissza. kb. annyit láttam, mint Tatoshka a fertőzött szemével. tessék, most megkaptam. a parton pedig nudistatüntetés volt. sok sok lufi meg sok sok felirat a homokba tűzve hirdette, hogy szabadságot a nudistáknak, meg hogy a hetero is ember, meg hogy miénk is a part …, a többit nem értettem. meg ők maguk is hirdették, mert egy jó nagy csapat nudistáskodott, átlagéletkor 50-70 év. hát ilyen itt a nyugdijas klub …

tengap este felvettem a sátorfám, hogy megnézzek legalább egy nevezetességet. persze úton útfélen láttam már vagy a felét, de az csak véletlen volt. a magic fontain (varázs-szökőkút) -hoz mentem, méghozzá tömegközlekedve, busszal. a buszon többen voltak, mint Indiában a vonaton, csak sokkal nagyobb volt a hangzavar. mindenki kiabált valamit valakivel, először azt hittem valami terrorakció van, de kiderült ez itt az alap. véletlenül sikerült leszállnom ott, ahol akartam, a Plaza de la Espanyan. itt van a nagy aréna is, ahol a bikaviadalokat tartották anno, de mivel a katalánok bikakedvelők, betiltották és most egy nagy shopping center van benn. a varázs-szökőkút tényleg varázslatos volt, annak ellenére, hogy ez is csak egy turistacsalogató, ami működik is, mert kb. annyian voltak, mint aug. 20-án otthon a tüzijátékon. és olyan is volt az élmény. teljesen, mint egy tüzijáték. egy hatalmas szökőkőt, megvilágitva mindenféle szinekkel, ami változik és változik a vizkilövellés is, magas, alacsony, jobbra, balra, körbe, porózus állag, erős vizsugár stb. mindenki el tudja képzelni, közben meg zene, körülötte meg még vagy 300 kissebb szökőkút. és ez ment vagy két órán át. szóval kellemes volt. ennek hála mondjuk még éjfélkor le kellett vinnem a kutyákat, mert előtte az új magyar ismerősökre elment az idő.

délután jövők fel a beach-ről és a part menti étteremsor egyik étterme előtt a két vendégbehivogató csajszi hallom, hogy magyarul dumál. na, több sem kellett, szóba elegyedtem velük és jól kikérdeztem őket a munkaügyi szituról. ime: Bogi és … – a másik lány nevét elfelejtettem (legyen Ildi), Kecskemétről és Tiszasasról. Ildi két és fél éve nyomja itt az ipart. még nem léptették elő pincérnővé, csak vedégbehivogató. mikor kezdte egy szót sem tudott spanyolul, most már ráragadt. havi fizetése 1500 euro, vagyis pont a duplája, mint amit Magyaro. 3. legnagyobb árbevétellel rendelkező vállalata (e.on) tud kinálni egy magamfajtának (8 év munkatapsztalat azonos területen, diploma, 2 nyelvvizsga stb.) és még be is van jelentve, mondjuk csak 4 órára. amúgy 12 órát dolgozik, heti 6 nap. Bogi, csak 1000-et keres, de ő még annyit sem tudott spanyolul, mint kb, mert még a bocadilla-t sem tudta, hogy szendvicset jelent. lehet, hogy én vagyok nagy szendvicsrajongó, de azért ő mégiscsak egy étteremben dolgozik. 150 euro-ert bérelnek közösen egy szobát egy öreg néninél. szóval akár sokat is spórolhatnának, de azt mondják az egy szabadnapjukon gyorsan elköltenek 100-200 eurot. tiz évvel ezelőtti mivoltom jutott eszembe, mikor New York-ban pincérnősködtem. kb. van is köztünk 10-12 év. Ildi amúgy ovónő. azt mondja, mikor kijött szétszorta az önéletrajzát az összes étterembe és egy be is jött. a tulaj, amúgy pakisztáni és övé a fél beach. több étterme van meg vagy 8 spar-t is ő üzemeltet. a pincérek is pakik. a tulaj is pincérként kezdte, mikor ide jött pakiból. már ott tart, hogy minden hónapban nyit egy új éttermet vagy boltot. azt megfigyeltem, hogy a legtöbb kis üzlet, éjjel-nappali, mind araboké, keletieké lehet, csakúgy, mint otthon az Akácfa utcában. értik az arabok a kereskedelmet, az biztos. a pakik meg ugye, az indiaiak muzulmán változata. mig az indiaiak csak szamoszát meg cervezát árulnak a parton, a pakiknak étteremlánca van. Ildiék elmesélték, hogy most ramadán van és imádkozás cimszó alatt mindig lemennek szunyókálni a pincébe. nem értem minden kifogás, ha a szieszta cimszó is tökéletesen megfelelne. szóval itt is csak úgy van, mint mindenhol máshol, nagy városokban és nyaralóhelyeken, hogy mindenféle nép dolgozik a vendéglátásban, csak a helyiek nem. kiderült, hogy a parton minden étteremben minden igát vonó kelet-európai vagy dél-amerikai. lengyelek, oroszok, magyarok, argentinok, brazilok. a tulajok meg arabok. a szomszéd bárba most pont kerestek is pincérnőt. egy szőke, nem éppen spanyolnak kinéző lány szolgált fel ott is. szóval minimális spanyol tudással simán megy itt a munkaszerzés. Ildiék elmondták, hogy nagy itt a magyar közösség. sokan dolgoznak multi cégeknél is (fizetés hasonló, mint ahogy azt már Rudi is megmondta), meg van a biciklis riksás meló (sport és munka egyben), ahol turhákat kell megadott útvonalon várostnézetni (tehát nem kell ismerni a várost, ez nem taxi) és a tulajnak csak egy fix összeget kell leadni, onnantól kezdve annyit keresel, amennyit birsz szusszal. na itt is dolgozik 7 magyar is és pl. Máté havi 3000-et is megkeres. és gondolom jó kondiban is van.

amúgy Ildiék szerint most alig van turha, 4-szer ennyien szoktak lenni, illetve pár éve még sokkal többen voltak, de most válság van. én meg már azt hittem vége a válságban. mondjuk az étterem kongott is rendesen. nekem meg igy is rengetegnek tűnik az embertömeg. úgyhogy jó uncsi lehet ott dolgozni. én nem is lennék már pincérnő. legszivesebben konyhai kisegitő lennék 🙂

nagy történés, hogy vettem egy rádiót! untam a nagy csendes, mióta Polina lezárta a Macbook-ját és noha tudtam a jelszót a cirril betűk csak kifogtam rajtam. pedig emlékszem az összesre. igy nem volt zeném se, de most hallgatom a spanyol hireket ezerrel és ez nagyon jót tesz a nyelvtanulásomnak. élevezem a spanyoltanulást nagyon. tök nagy nyelvészeti érdekességekre jövök rá. már ha ez érdekesség, inkább normális lehet, de az újszülöttnek minden új. szóval egyből ott vannak a betűk és a hangok. képzeljétek úgy kell kiejteni a betűket, ahogy le vannak irva. tök egyszerű. mármint az angol után. szóval van egy szó, ami ugyanaz, mint angolban, de úgy kell kiejteni, mintha magyarul simán felolvasnád. sok szó pedig inkább a magyarra hasonlit, mint az angolra. persze ez csak nekem vicces, az amcsiknak nem, nekik nehéz. mondjuk ők meg tudnak franciául, nekik meg az segit sokat. tanultunk pl. egy múlt időt, amit úgy képezünk, mint az angolban, de mást fejezünk ki vele. na meg ott van a himnem, nőnem és a melléknévragozás meg különféle névelők, ami meg a némethez hasonlit, angolban olyan nincs. mondjuk spanyolban legalább nincs semleges nem. de van magázás is. a katalán meg inkább a portugálra hasonlit. sok sok ilyen érdekesség van. persze mikor bedobtam, hogy magyarban csak egy múlt, jelen és jövő idő van, mindenki eldobta magát. hogy az milyen jó. persze, nagyon jó, főleg akkor ha idegen nyelvet akarsz tanulni és akkor fogd fel, hogy mikor használod a sok múlt idő melyikét. mindenesetre élvezetes. Jordiról is kiderült, hogy nem is csak egy bohóc, hanem vmi fontos állása is van Angolában, ahol portugálul beszélnek, olaj bizniszben van és 50 meg 10 millió euro meg nagy probléma és stressz és hogy ne mondjuk el senkinek, mert nem publikus. na, ennyit értettem belőle. nagyon misztikus.

rájöttem, hogy el kéne mennem egy flamenco estre is, ha már itt vagyok, esetleg moziba, szinházba, koncertre, fesztiválok is vannak, most meg Gaudi hiányom lett hirtelen, igy fejembe vettem, hogy elsétálok a Park Güell-be. este meg megigértem a kutyuknak, hogy kimegyünk megnézni a kötéltáncosokat a parkba. amúgy már sok turhának útbaigazitást is adok, angolul, spanyolul vagy magyarul. egy magyar nő nagyon megörült, mikor elirányitottam az óriás akváriumhoz és kérdezte, hogy a kutyák milyen nyelven beszélnek? mondom oroszul. ja! Tatoskát elvittem a dokihoz, mert nem tetszett nekem a trutymós szeme. nehogymár vmi nagyobb baja legyen. szépen kitisztitották és most 3 különféle szemcseppet kell napi 5-ször cseppentenem, ami tulajdonképpen kiteszi az egész napomat. nem is tudok igy suli után sehova elmenni, rohannom kell haza cseppenteni. ez napi 15 cseppentés szemenként. 30 cseppentés naponta. ezek a kutyabajok. mindent Tatoskáért. még biztos meghálálja.

Posted in Barcelona | Leave a comment

Mi amigos en Espanol

A Parc de la Ciutadella füvén ülök a földön törökülésben az árnyékban. Ez a park tényleg a paradicsomi hangulatokat ébreszt az emberben. Olyan, mint egy mediterrán botanikus kert. Körbenézek. Látok többféle pálmafát, magasat, bokrot, datolyapálmát, egyenes, magas kislombút és nagylombút. yukkát. óriás, egy tőből szerteágazó, többtörzsű, haragos zöld levelű yukkákat, nagy fehér virágzattal. ebből is van több fajta. hatalmas leanderbokrok, fehér, ciklámen. mellettem egy túlméretezett bonszáj szerű fa zöld bogyós terméssel. És másféle fák izléses összevisszaságban telepítve. egy varázslatos rendezett dzsumbuj. csónakázótó, szökőkút, mögöttem pedig Teodor Lorente mellszobra. A papájok és más éles hangú madarak rikácsolnak. Az árnyékos részeket pedig próbálják elfoglalni a sziesztázók. olvasnak, piknikeznek, esznek, isznak, de legtöbben csak heverésznek a fűben. labdáznak, gyereket hoztak, bringát hoztak, ölelkeznek vagy mate teát szopogatnak a speciális termoszból. Nem értem, hogy mindenki ráér. Ezek nem dolgoznak? Vagy ez a megengedett sziesta? Délután 3-kor tele ez a nagy park. Én is szendvicsekkel, üditővel felszerelkezve (special offer: szenya, süti, üdcsi – 4 eur. csak hogy lehet kapni. persze itt a vegákra nem gondolnak, mivel az ibériai sonka a mindenük. alig találtunk nagy nehezen egy camamberteset) érkeztem a spanyol órám után, hogy itt próbáljam utolérni magam az irással. ettől jobb helyet nemigen lehet elképzelni, a beach túl forró és túl poros. még majdnem azt hittem, hogy wifi is van a parkban, de csak egy barcelonai oldal jön be. nagy wifiző lettem, amiben az a jó, hogy amig a nethelyen 1,5 euro egy óra, úgy egy wifiző vendéglátóipari egységben a legolcsóbb sör 2,5 eur, egy koktél pedig akciósan 4, amúgy 6 euro. mert hát ugye este kávét már nem ihatok. de most hogy sürgős neteznivalóim voltak reggel, rászoktam egy wifis kávézóra, ahol egy cafe con leche y un croissant 2,25 eur. a szendvicsek általában 2,6 eurotól kezdődnek. rájöttem, hogy nem nagyon érdemes főzőcskéznem, mert elveszi az összes időm. most mióta kijöttem a kezdeti mélypontról, teljesen elfoglaltnak érzem magam. spanyolozni is alig van időm és éjfél, 1 óra előtt nem tudok ágyba keverdeni. ez azért lehet, mert este 10-11-kor még simán lehet a parton mindenfélét csinálni, minden terasz tele és nem érzi az ember úgy, hogy ideje lefeküdni. meg aztán a cerveza kedvező hatása által nagyobb kedvvel rángatom Tatoskáékat is a kikötő felé. úgy nyomkodom már bal és jobb kézzel az automat pórázokat, mint valami videojátékot. ja! meg tudjátok szokás mondani, hogy a kutya meg a gazdája előbb utóbb kezd hasonlitani egymásra. megfigyeltem, hogy a két fehér kutya mellett már én is fehér pólóban járok. de múltkor a turhák meg beszóltak, hogy bjúútiful dágz! khm, khm. értitek mire gondolok … 🙂 lassan csodaszép fényes szőrű leszek, mint Eli és Toto (én már röviden csak igy szólitom, mert amúgy a nevük az Óz a csodák csodájából származik, csak az orosz verzióból). bár nem egyre fehérebb, inkább egyre feketébb. Tatoska szeme amúgy javul, bár az az érzésem, hogy egyik nap ilyen, a másik nap olyan. amúgy a gazdi is jelentekezett Baliról és elmondta, hogy a nagy kezdeni izgalmak után, miután az ember megérkezik egy ilyen izgalmas helyre, normális egy kezdeti depresszió. nála is ez a helyzet, csak ő mindezt Balin éli meg a többszöröséért.

 

Rudival jól sikerült a randi. Rudit Udaipurban ismertem meg, Indiában, de itt él 3 éve, amúgy osztrák. félig meg bosnyák. ő lett volna az egyetlen ismerősöm itt, de rögtön az első találkozáskor közölte, hogy most utazik egy hétre Bécsbe. de majd ha visszajön rendez egy szülinapi partit magának meg egy lakásavatót, amire természetesen hivatalos vagyok. azért költözött új lakásba, mert amig Indiában volt, szintén 4 hónapig, megcsalta a barátja. igy eléggé kikészült szegény. bejártunk vele egy másik barcelonai negyedet, ahol egy nagy térre kiültünk és clara-t ittunk, ami tojássárgáját jelent, de igazából sör fantával vagy citrommal. a teraszra egy nagy táblára ki volt irva, hogy tilos narkotikumot szivni (porros, mint Indiában a charras). annyira elterjedt ez itt, hogy már igy nyiltan kiirják, hogy légyszi ne. ennek ellenére lehetett érezni és lehet úton útfélen, parton, városban mindenhol. és lehet, hogy tényleg az indiaiak meg pakik árulják, mert itt a parkban is meg a parton is folyamatosan kiabálják, hogy cerveza cola agua beer ice cold, tehát mindene van jéghidegen, ugyanakkor egy retikülnyi méretű szütyőt lóbál csak magával. samosát is árulnak, ha esetleg vki indiai izekre vágyna. tegnap Rudi új apartmanját meg is tekintettem, ami 70 nm és 5 szobásnak titulált, de én csak 4 félszobát találtam. ki is szándékozik adni az egyik szobát 25 eur/nap-ért, úgyhogy ha vkit érdekel …. ittunk egy indiából hozott chait meg mondott pár álláskereső portált. itt kb 1300 eurot lehet havonta megkeresni és 500-ból lehet megélni. szerinte. az ő kérója 650 eur/hó, tehát ha azt vki ketten bérli vagy megosztja akkor a fele. kb 500 eur a legalja az albérleti áraknak. ahol én lakom, az egy 1000 euros kéró. de még Rudi környéke is elég jó, turisták nélkül és biztonságos. amúgy itt a biztonság elég gyenge, legalábis Polina is egyből úgy kezdte, hogy szorosan fogjam a táskám, vessem át a vállamon és Rudi is figyelmeztetett, hogy bizonyos környékeken hajnalban már ne járkáljak. és ha el akarák venni a táskám és nem adom, akkor leütnek. úgy csinálják, hogy gördeszkával, görkorival vagy bringával elsuhannak és letépik. ezt nagyon sokan mondják. úgyhogy vigyázni kell.

 

mondjuk mihez képest. mert a tegnap esti parti kutyasétám során megismerkedtem Addison-nal, aki azt mondta azért költözött Venezuelából ide, mert itt olyan biztonságos. ott annak az esélye, hogy megkéselnek és/vagy kirabolnak egy az egyhez. ő a haverjaival görkorizott és a kutyáimat ölelgette meg lefotozkodott vele, igy kerültünk kapcsolatba. vagy inkább úgy, hogy miután kezdem jól érezni itt magam, kezdenek megtalálni az új barátok. Rudi is mondta, hogy könnyű itt barátokat szerezni, de India után nekem nehéznek tűnt. na nem minta keresnék, de maguktól szoktak megtalálni és már el voltam keseredve, hogy egy hét után egy barátom sincs. de most már van. Addisonról ugyanis kiderült, hogy mit ad Isten, kicsi a világ szindróma, 50%-ban magyar. a nagyapja, Orosz Sándor, jó régen kiment Venezuelába, az apja meg spanyol, aki szintén valahogy Venezuelában landolt, igy ő már ott született. de áttelepült ide. az anyja meg most Miamiban él. átment a banánhajón. Addison nem beszél magyarul, mert az apja mindig üvöltözött az anyjával, hogy ne beszéljen magyarul, mert ő azt nem érti. igy csak pár szót tud, mint pajti, szervusz, b***za meg, gyere enni. ennyi. úgyhogy most barterben tanithatom magyarul, én meg gyakorolhatom vele a spanyolt. ma megyünk görkorizni. aszonta ilyenkor délután szoktak itt görkorizni, ez volt este 9-kor. amúgy a spanyol már nagyon megy. a boltban már elboldogulok és simán ki tudom hallgatni a homokban játszó kisgyerekek beszédét és az utcai gitárosok énekét is megértem, meg a hangosbemondót. tök jó. néhol hasonlit az angolra, néhol a németre, néhol a magyarra, néhol semmire. tök érdekes dolgaik vannak. pl. helymeghatározásra 3 szavuk van. itt, ott és egy még messzebb ott. vicces. a biztonságról még annyit, hogy a minap fényes nappal egy olyan negyedbe keveredtem, ahol több volt a fekete, mint a fehér, és több volt a prosti, mint a nem az. kissé bronx érzésem volt. az utcarendszer pedig a manhattani-éhez hasonlit, négyzetrácsos. ahol meg nem, ott meg varanasi-s labirintus, ahol állandóan eltévedek.

 

tegnap vettem lottót. 75 millió eurot nyerek. durva lesz. ha már a pénzügyeknél tartunk, elhatároztam, hogy most, hogy India után a beigért minusz 10 kilo nem jött be, sőt, plusz nemtommennyi (pedig nem biztam a szélre, 4 hónapig próbálkoztam egy végzetes gyomorrontással), itt az ideje a diétának és a rendszeres kemény sportnak a tűző napon izzadva. az első elhatározás 10 eur/nap volt, majd számolgatás után 5 eur-ra csökkentettem, de kemény diéta esetén 3 eur-ból is kihozható. ez mondjuk hiú ábránd volt, azt látva, hogy nem tudok ellenállni a helado-nak (minden utcasarkon 3 fagyis) melynek adagja min 2,8 eur és a guszta szendvicsek is ekörül vannak. ha azt vesszük akkor egy fagyival kimerül a büdzsé, igy megfontolandó. persze az adott pillanatban sosem fontolom meg, utólag pedig már késő. azért nehéz ez, mert itt a tengerparton az embernek mindig az az érzése, hogy nyaral, igy természetes lenne a hot dog, a kávé, a sült limonádé, a lángos és a sör meg persze a fagyi. de a büdzsém túl szűkre szabott. az a baj, hogy Indiában megszoktam, hogy bármikor beülhettem a legpuccosabb étterembe is és mindent megengedhettem magamnak, annyira olcsó volt minden. hát itt nem. vmit ki kell találni. talán kicsit meglazitom a büdzsém. mondom ezt miután kénytelen voltam beszerezni pár leértékelt occsó futó pólót, mivel a 10 fokos Budapest és a konzervativ India után azt sem tudtam hova jövök. itt nem kell semmit takarni és a 30 fok állandó. na meg követnem kell a helyi divatot. megaztán találtam egy szuperleértékeltet abból a tipikus spanyol bőr szandiból, amit itt mindenki hord és tényleg nagyon le volt értékelve. és kellett vennem egy legolcsóbb görkorit is a decathlonba, mert Polináé nyomja a lábam. igy aztán nagyon megy a spórolás, ahogy az nálam lenni szokott. meg majd ráveszem Addisont, hogy kipróbáljuk a 2 főre szóló tapas menüt. már nagyon tapaszoznék. a tapasz tulajdonképpen falatkákat jelent, itt pedig kicsi pici adag ételeket, amikből az ember benyom vagy 4-5-öt. vannak különleges ajánlatok és ebben van vagy 5 féle mondjuk 10 euroert. ezek egyszerű ételek. a leghiresebb katalan tapas, a patata bravas, ami tulképpen kockára vágott sült krumpli valamilyen szósszal. de populáris még a kis zöld sült paprikák, a szardinia, apró sült halak, tortilla. apropo torilla (ejtsd: tortijja). ez egy olyan nyelvi bökkenő és félrevezetés, mint az indiai curry. mert ugye mi mire gondolunk ha halljuk a tortilla szót. én legalábbis, olyan nacho vagy burrito félére, de leginkább a tortilla chipsz-re amit a mozikban lehet kapni és gyakorlatilag chips. itt pedig leginkább a rakott krumplira hasonlit. kör alakú, 3 centi magas, összevágott krumpli tojással és hagymával megsütve és vágni lehet, mint a tortát. van mindenféle verziója, pl. spenótos. még két kenyér közé téve szendvicsként is fogyasztják. ha már itt tartunk felvilágositalak titeket, hogy az India kapcsán emlegetett curry pedig nem az az erős illatú sárga por, amit mindenbe beleszórnak. köze nincs hozzá. a curry igazából egy növény, egy zöld levél, amit Indiába lehet kapni a piacon, mint otthon a petrezselymet és a legtöbb étel alapvető hozzávalója. a curry por pedig egy fűszerkeverék. Indiában pedig egy fogás neve. egy szószos cucc, amibe mindenféle fűszer össze van turmixolva és ez az alap, ebbe mehet aztán a zöldség vagy a sajt stb. tehát indiában van olyan szekció az étlapon, hogy curry-k, ami alatt fel van sorolva 20 féle curry, mint nálunk a frissensültek cimszó alatt. comprendo?

 

magyar szót amúgy naponta hallok. megjegyzéseket is tesznek a kutyáimra. ilyenkor hirtelen azt sem tudom milyen országban vagyok. meg van két fószer, akik kb a nyóckerből jöttek, de minden egyes nap reggel és este a parton csöveznek. mindig nagy táskákkal vannak, kiflit esznek és ott ülnek és vagánykodnak. szerintem nincs hol aludniuk. de sokakat látok a parkokban is aludni. még nem mertem összehaverkodni velük, mert ha kiderül, hogy én ágyban alszom, nem akarom fájditani a szivüket. pedig magányomban már kacérkodtam a gondolattal.

 

lassan ideje lenne belevetnem magam a szecesszióba, a modernizmusba, a gótikus és brutalista épitészeti jegyek tanulmányozásába. kezd izgatni Gaudi munkássága is, de nem akarom elkapkodni. amúgy Gaudi fő műve az a nagy templom a Sagrada Familia. 300 évig épitették de még mindig nincs kész. már bele is halt szegény Gaudi (illetve egy villamos ütötte el) és ott van bennt a sirja. Jordi, a tanárom szerint mondjuk úgy néz ki, mint egy homokvár, ami nem véletlen. Gaudi a természetből meriti a formáit. homokvár, emberi csont formák, tenger hullámai stb.

 

meg állitólag egy órányira vonattal vannak a frankó beach-ek. ahol kristálytiszta a tenger. az már lehet, hogy costa brava. mert itt csak mű homok van, amit valamelyik sivatagból hoztak az olimpia idején, hogy megszolgálják a bizalmat.

 

jó hir, hogy itt a borravaló abszolut nem szokás. bár rossz hir, ha tapas bárban akarok dolgozni.

 

na lassan mennem kell, mert Tatoskanak be kell adni a szemcseppét. de jaj, basszus pont most telepedtek mellék a spanyol gitárosok meg egy kötélen gyalogló is kifeszitette a kötelét két fa közé és most azon gyalogol. jó buli. én is próbáltam Thaiföldön. ott is divat volt a hippi parton. olyan, mint a jóga. balance-ban tart, koncentrálnod kell és megtalálni az egyensúlyt. fizikálisan és mentálisan egyaránt. a csávó minden idegszála és izomszála megfeszül és egy pontra koncentrál. jaj Addison is vár a görkorijával. nem baj, hadd várjon, a magyar tanitast ki kell érdemelni. jaj, de szépen énekel meg gitározik. majdnem olyan szépen, mint Topden Dharamsala-ban. na jó, nem olyan szépen. jesszus! ez tök hamis! na megyek is. adeus!

 

pár órával később. na hát az első randim Adonis-szal, akarom mondani Addison-nal nem sikerült vmi fényesre. ott vártam fél órát, mikor rájöttem, hogy rossz helyen várok. de úgy belemerültem a parti élet látványába meg mellettem leparkolt a bringájával egy fiú meg egy lány és a fiú elkezdett gitározni, a lány meg énekelni és nagyon jók voltak. a telefonom meg nem volt nálam, igy hiába hivott. aztán gördültem párat egyedül és közben rájöttem, hogy  miért olyan sexy sport ez a tengerparton való görkorizás. először is mindenki felveszi a legrövidebb farmer mini shortját (én is) és a szépen lebarnult lábain megfeszülnek az izmok, amik ráadásul vagy 15 centivel hosszabbnak tűnnek a koriban. a fiúk meg az akrobata mutatványaikkal feltűnősködnek. na de végre egy nap, mikor már este 11 előtt hazaértem. bár egyszer meg akarom nézni a beach-et éjfélkor, mert állitólag éjfélig el kell hagyni a beachet, hogy tudjanak takaritani meg hogy a csövesek ne aludjanak ott. de szerintem igy is ott alszanak. most pl egy másik padon láttam a magyar csöveseket, szokol rádiót hallgattak és velük volt a gurulós bevásárló szatyruk és már megágyaztak maguknak párnákkal a padon, nem úgy tűntek, akik csak 5 percre csüccsentek le. ezek itt élnek a parton. na buenos noches.

Posted in Barcelona | Leave a comment

kutyabaj – macskajaj

hogy hogyan függ össze a kutyabaj a macskajajjal? mindjárt megtudjátok! először is rá kellett jönnöm, hogy itt sem fenékig tejfel az élet. a kutyák öt nap közös együttlét után kezdtek az agyamra menni. minek kell mindig a lábam alatt ugrálni, kiszakitani a futó nadrágom és az orrom alá büdösiteni meg mindenféle szembetegséget produkálni, ami gusztustalan trutymóval jár. persze ezek természetes dolgok, hisz ők csak állatok és rám vannak utalva, de nekem még sosem volt kutyám, igy most azt érzem, hogy csak abból áll a napom, hogy kiszolgálom az igényeiket. amúgy is kezdtem befordulni. először azt éreztem, hogy megkörnyékez a magány, majd az unalom. itt vagyok a napfényes beach-en (ejtsd: bics. jelentése: homokos tengerpart), a pálmasor alatt futok a naplementében, a napfelkeltében meg görkorizom és a luxus yacht-okat bámulom, de napi 2-3-szor már uncsi. nem ismerek itt senkit és itt nem olyan automatikus a baráttermtés, mint Indiában. azt hittem azért járok nyelvsuliba, hogy majd ott összeverődik egy csapat, de igy, hogy az osztálytársaim már az utánam jövő generációba taroznak, ezt is bebuktam. és még arra sem veszem a fáradtságot, hogy az Udaipurban beszerzett barcai haverral felvegyem a kapcsolatot. és miért nem tudok minden nap étteremben kajálni, tapast meg friss croissant reggelire, mint Indiában. (mert mindennek az árra a 100szorosa) na és akkor mindennek a tetejébe jött, hogy Tatoskának oltári trutymós lett a szeme és már az oszlopnak is nekiment arccal a parti sétányon. megjött a fertőzés. de mit kellene ilyenkor tenni? Polja mondjuk megadta az instrukciót vész esetére, de máris vész lenne? befuccsoltam, mint kutyaszitter. szegény Tatoska. lehet, hogy ezért borult ki az előző kutyaszitter, a Natasa? érzékenyek ezek az ir fajta kutyák, különösen itt délvidéken. nem szokták a mediterrán klimát. hiába tisztogattam, másnapra újra előjött. na ekkor esett meg, hogy az esti sétán összeakadtam egy angolul jól beszélő lánnyal, akinek szintén ilyen fajta kutyája volt és akkor meglátta Tatos szemét. na hát neki sem kellett több. elkezdte, hogy azonnal vigyem orvoshoz (30 euro per vizit), menjek az ügyeletre, a fertőzés átterjed a gyomrára és perceken belül akár meg is halhat. a kutya szenved, de gondoljak magamra, én vagyok a felelős, a gazda ki fog nyirni, ez nagyon veszélyes. jesszus. most mi lesz? már elképzeltem magamat, ahogy Polja rámküldi az ukrán maffiát, én pedig valahol Hong Kong mellékutcáin kényszerülök bujdokolni és orosz rulettet játszom, hogy biztositsam a megélhetésemet. és akkor az ember ne legyen depressziós. a sztori vége amúgy az lett, hogy ma elmentem a patikába és megvettem a szokásos antibiotikum cseppeket és már az első beavatkozás után hatott a szer. megmenekültünk! Tatoska meg én is. huh. maradhatok Európában. már ha a hátralevő négy hétben sikerül még életben tartanom a jószágokat.

 

na ezt figyuzzátok. itt ülök a homokban a beach-en jobbra tenger, balra pálmasor, és itt irok. haha. ez már menőség, nem? de az igazi menőség az volt, hogy ma délelőtt úgy döntöttem nem szégyenlősködöm és fényes nappal kimerészkedem a parti sétányra görkorival. a teljes part hosszán végig lehet menni görkorival, ami kb 1 óra oda-vissza kényelmes tempóban. ebbe mondjuk beleszámit az a fél óra is amit az egyik patka előtt töltöttem, mérlegelve vajon át tudok-e kelni az úton. sikerült! viszont az egyik lejtőt kevésbé meredeknek itéltem meg, mint ami a szintemet megüti, igy csatakiálltások közepette értem le az aljára. igazából eddig azért próbáltam csak kora reggelre és késő estére korlátozni ezt a tevékenységet, mert akkor valamennyire enyhül a hőség, illetve gyérül a turhatömeg. de ma rájöttem, hogy a nap közepén meg mindenki a homokban liheg, igy igy is szellősebb a sétány. vennem is kellett egy legolcsóbb görkorit a decathlon-ban, mert Poljáé kicsinek bizonyult, az enyémet, amit még Miami Beach-en vettem lopottan egy lepukkant narkóstól 5 dollárért, már elajándékoztam, miután a bem rakparti görkoris verseny közepén ez egyik kerekem elgurult és erre foghattam, hogy utolsónak gurguláztam be a célba. mindeddig volt egy olyan érzésem, hogy akik bikinibe lebarnult testtel görkoriznak holmi tengerparton, azt pusztán sznobságból teszik. pedig Miami Beache-en én kizárólag munkába járás céljából alkalmaztam a járművet (már amikor nem a 86-os Cadillac Seville-emmel mentem – na ezt már tényleg sznobság, nem? de igaz!), itt pedig sporteszköznek használom. egyik nap futás egy csodaszép parkban, másik nap görkori a parti sétányon, közben pedig jóga, a felkelő nap köszöntése a tenger felé fordulva, mintegy tisztelegve a természet erejének és útra bocsátván a nagy felfedezőket, akik hajójukkal éppen kifutnak a nyilt vizre. a kutyuk is egyre kevésbé birják a tempómat és a hőséget, ami ir származásuk és kijevi neveltetésük után nem is csoda. mondjuk általában nem a közeli parkba viszem őket, hanem a kikötőket járjuk be. imádom a kikötőket és itt kutyasétáltatásnyi távolságon belül van vagy öt. nézem a vitorlásokat és a yachtokat és mindig elhatározom, hogy majd jól bevásárolok belőlük, ha nyerek a lottón. akkor majd jöhettek fedélzetsúrolónak. vagy matrózinduló énekesnek. na, szemben velem egy 60 körüli anyaszült meztelen bácsi épp felcsatolja a műlábát és a mankóival eltopog a parti zuhanyhoz. gatyát nem erőltetett azért magára, úgy gondolja biztos, hogy a műláb elegendő öltözet. fura szerzeteket lehet itt látni. a nudizmusról láttam is egy kiirás spanyolul, de nem értettem még.

 

tegnap este hatalmas informatikai tudásomnak hála felfedeztem, hogy a kölcsön kapott laptomommal tudok wifizni. juhhé! igy nem kell ezentúl 1,5 euro per órás netező helyen ülnöm, elég egy 2 eruos kávét vagy egy 2,5 euros sört elmajszolnom 1-2 óra alatt. na melyik a kedvezőbb? de eközben élvezhettem a kocsmahangulatot és hogy a középkorú turhák az arcomba ömlesztik a cigarettafüstöt. a szomszéd utcában van ez a kis bár, a játszótérrel szemben, ami este fél 12-kor még tele volt hintázó gyermekekkel. szerintem ilyenkor tudnak rendesen játszani, mikor a hőmérő higanyszála 30 alá kúszik.

 

újabb spanyol felfedezésem, a görögdinnyében nincs mag.

 

pár szót ejtenék még a bringarendszerről is, amiről épp a repülőn idefele jövet olvastam a Népszabiban. a város sok sok pontján vannak bringalerakatok, amiket csak úgy el lehet venni, hajtani vele, majd a város másik pontján letenni. tök jó. lehet venni rá bérletet, ami elég olcsó. igy enyhül a légszennyezés és a polgárok testmozgását is elősegitik, csökkentve igy a társadalombiztositas kiadásait. mindenki jól jár. és sok a bringaút is, ami kedvez a görkorisoknak is.

 

szóval mélypont-csúcspont, völgyről le és fel, mint Indiában, ez történt. tegnap reggel úgy keltem, hogy tüzijátékra akarok menni, miért hazudták, hogy otthon nem lesz már nyár, haza akarok menni, nem ismerek itt senkit, unom a tengerpartot, a pálmafákat, a kutyák büdösek, ugrálnak és kiszakitják a futónadrágom, ráadásul a tér kellős közepére piszkitanak, miután fülsiketitő ugatásban törnek ki a gördeszkások láttán, hogy még az is odanézzen aki nem akar és szemléljék, ahogy eltakaritom a még meleg kutyaürüléket. spanyolból sem megy a rendhagyó igeragozás és nincs elég pénzem, hogy végigkóstoljam az összes tapast és sangriát. elegem van. de ma, a futás, a görkori és a jóga hatására megfordult a helyzet és végre hajlandó voltam felvenni a kapcsolatot az Udaipur-ban megismert barcelonai haverommal is, akivel ma este randizunk a Plaza de la Catalunia-n a Cafe Zurich előtt. éljen. Tatoska is túlélte a szembajt, bár még nincs vége a bulinak. vajon lecsuknak, ha kimúlik szegény? vagy csak vegyem a sátorfám és irány a tenger? hát szörnyű problémák ezek, ezért is döntöttem úgy, hogy kipróbálok néhány olcsó helyi cervezát, csak a filing kedvéért, igy mindjárt vidámabban ment a kutyaséta. hát igy kapcsolódik össze a kutyabaj, a macskajajjal. hahaha.

Posted in Barcelona | Leave a comment